Külsőleg is a végső alakját kezdi ölteni a gyár

Kilenc hónap intenzív építési és szerelési munkálatok után a vásárosnaményi gyár készen áll a termelésre. Az itt dolgozó szerelők és építőmunkások száma időnként elérte az 1600-at is. Ők a legzordabb időjárási körülmények között is azon dolgoztak, hogy minden időre elkészüljön, hiszen a ContiRoll® présnek június elején már bizonyítania kell és le kell gyártania az első OSB/3 bright lapot.
A próbatermelés rendkívül fontos esemény, ekkor tesztelik élesben első alkalommal a gyártósort, illetve ekkor kezdhetnek hozzá finombeállítások hosszú folyamatához.

A terítő toronyházszerűen kiemelkedő szerkezetét is leburkolták már, valamint a hatalmas gyantatároló tartályok is helyükre kerültek.

A gyártócsarnokban és a rakatolóban a hamarosan végeznek a kábelek bekötésével, így minden lehetőség adott lesz arra, hogy a következő hetekben a névleges kapacitás szintjére növeljék a napi termelést. Ha nem lenne még annyi elvégzendő feladat a teendők listáján, akkor akár a jól végzett munka örömével dőlhetnének hátra a szerelők. Erre azonban még egy darabig még várniuk kell…

­

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása érdekében cookie-kat használ. A szolgáltatásaink használatával Ön elfogadja a cookie-k használatát. Részletes tájékoztatást az adatvédelemmel kapcsolatos irányelveinkről az alábbi linkre kattintva talál: ADATVÉDELEM