Ünnepélyes keretek között megnyílt a SWISS KRONO Kft.

  • Kategorie: sajtóközlemények

28. November 2016 | 2016 november – Csaknem 150 meghívott vendég érkezett 2016. november 9-én Vásárosnaményba, hogy részt vegyen Európa egyik legmodernebb és Magyarország egyetlen OSB-üzemének hivatalos megnyitó ünnepségén. Az ünnepséget, amely, egy igényesen kidíszített raktárcsarnokban zajlott le, nagy médiaérdeklődés kísérte. A többméteres, hatásosan kivilágított OSB-lapok lenyűgöző látványt nyújtottak.

Dr. Szabó László (balról a 2.) külkereskedelmi és külgazdasági miniszterhelyettes, Ines Kaindl, a SWISS KRONO GROUP igazgatótanácsának elnöke és Filep Sándor, Vásárosnamény polgármestere a vörös szalag átvágásával hivatalosan beindította a SWISS KRONO Kft. termelését.

A díszvendégek közé tartozott Dr. Szabó László külgazdasági és külügyi államtitkár, Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke, Filep Sándor, Vásárosnamény polgármestere és Urs Brönnimann, a Svájci Nagykövetség tanácsosa és ideiglenes ügyvivője is.

Az ünnepélyes megnyitó előtt Dr. Szabó László és Ésik Róbert előzetes megbeszélést folytatott Ines Kaindl asszonnyal, a SWISS KRONO GROUP igazgatótanácsának elnökével és Martin Brettenthaler úrral, a SWISS KRONO GROUP vezérigazgatójával. Az eszmecsere a projekt végrehajtása folyamán tanúsított baráti együttműködésről és a magyar fafeldolgozó ipar helyzetéről folyt.

Megnyitó beszédében Ines Kaindl asszony kihangsúlyozta a magyar telephely jelentőségét mint az első, 1987-ben végrehajtott külföldi beruházást a konszern általános fejlődése szempontjából. A jövőbe tekintve az igazgatótanács elnök asszonya a következőket mondta: „A telephely újraélesztése a KRONO csoport számára kimagaslóan fontos beruházás. Ezért is szolgál ma különös örömünkre, hogy az OSB-gyártósorral lehetőséget találtunk arra, hogy Magyarországon újra versenyképesen termelhessünk. Annak a döntésnek, hogy Magyarországon másodszor is beruházásba fogtunk, jelzésértéke van: Mindenek előtt azt szeretnénk jelezni, hogy hiszünk az itt élő emberekben.” Az elnök asszony köszönetét fejezte ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg és a Hajdú-Bihar megyei kormányhivataloknak, valamint az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak és a Nemzeti Befektetési Ügynökségnek (HIPA) az engedélyek gyors és bürokráciamentes kiadásáért és a fejlesztési támogatásért.

Dr. Szabó László külgazdasági és külügyminiszter-helyettes kiemelte az olyan beruházások rendkívüli jelentőségét a magyar gazdaság szempontjából, mint a SWISS KRONO GROUP tevékenysége. A magyar kormány hatalmas anyagi és strukturális erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy az országban a beruházásokat elősegítő klíma uralkodjon. Első sikerekről máris beszámolhatunk. Szabó Úr szerint a munkanélküliség pl. öt százalék alá csökkent. Csak 2016-ban 64 külföldi cég telepedett le Magyarországon. A miniszterhelyettes kihangsúlyozta annak jelentőségét, hogy csak együttes munkával sikerülhetett az ország keleti részére egy olyan nagy munkaadót megnyerni, mint a SWISS KRONO.

Martin Brettenthaler, a SWISS KRONO GROUP vezérigazgatója kiemelte a kiváló együttműködést a magyar hatóságokkal, amelynek köszönhetően az OSB-üzem kilenc hónap alatt újra felépülhetett. „Projektünket, melynek keretein belül az üzemet OSB alapanyag gyártása céljából újraépítettük, a magyar hatóságok elejétől fogva, minden stádiumában támogatták. Különösen örülünk annak is, hogy a néhai Interspan faforgácslapgyár sok dolgozója visszajött hozzánk. Mindezeknek köszönhetően biztosítani tudtuk a gyors üzembe helyezést, ezen kívül arról is meggyőződhettünk, hogy a helybeli lakosság nagyra becsüli a SWISS KRONO céget, mint munkaadót.

Filep Sándor vásárosnaményi polgármester beszédében érzelmeinek is hangot adott. Visszatekintett a 2011-es évre, amikor a gyár bezárt, és a régiónak nehéz időket kellett átélnie. Sokan azóta vártak az újrakezdésre. Most azonban melegíti a városlakók szívét, hogy újra gőzölög a SWISS KRONO gyár kéménye. A város a jövőben az adókból származó bevételeket az infrastruktúra javítására fogja fordítani.

Ezután Ines Kaindl asszony a termelés beindulása alkalmából egy hatmillió forintról (20.000 euro) kiállított ajándékutalványt nyújtott át a város polgármesterének. Filep Sándor városatya az ajándékot köszönettel és nagy örömmel vette át. Az összeget a városi sportcsarnok világításának felújítására fogják fordítani.

Ezután bekövetkezett az a pillanat, amelyet mindnyájan annyira vártak: Ines Kaindl, Dr. Szabó László és Filep Sándor közösen átvágták a gyár megnyitását jelképező vörös szalagot, és ezzel hivatalosan is beindult a SWISS KRONO OSB bright gyártása.

Végül a meghívott vendégek egy üzemlátogatáson vettek részt, amelynek folyamán a szupermodern, nyolcadik generációs ContiRoll® Siempelkamp berendezéssel is megismerkedtek. Délután a „nyílt nap” keretében mintegy 500 különböző korosztályú vendég látogatta meg az üzemet egy pillantást vetve a kulisszák mögé és egy ilyen hatalmas, modern üzem termelési folyamataiba.

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a megnyitó rendezvény méltó kereteket adott a termelés beindításának. Az OSB-gyártás a terveknek megfelelően folyik, és a magyar telephely új értékesítési piacok feltárását és a termelés fokozását tartja szem előtt.


Képanyag

A fényképek szerkesztési környezetben a © Attila Balázs / SWISS KRONO Kft képforrás megadásával illetékmentesen felhasználhatók.


Swiss-Krono-03_press.jpg NEWS
Swiss-Krono-03_press.jpg NEWS
Balról jobbra: Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke beszélget Ines Kaindl asszonnyal, a SWISS KRONO GROUP igazgatótanácsának elnökével és Max von Tippelskirchhel, a SWISS KRONO GROUP marketingigazgatójával.
Swiss-Krono-11_press.jpg NEWS
Swiss-Krono-11_press.jpg NEWS
Az előzetes megbeszélésen Dr. Szabó László (balról a 2.) külkereskedelmi és külgazdasági miniszterhelyettes és Ésik Róbert (balról a 3.) HIPA-elnök cserél tapasztalatot Martin Brettenthalerrel (balról a 4.), a SWISS KRONO GROUP konszern vezérigazgatójával és Ines Kaindl asszonnyal (jobbra), a SWISS KRONO GROUP igazgatótanácsának elnökével a magyar fafeldolgozó ipar aktuális kérdéseiről.
Swiss-Krono-13_press.jpg NEWS
Swiss-Krono-13_press.jpg NEWS
Mintegy 150 vendég és a média számos magyar és külföldi képviselője fogadta el a SWISS KRONO Kft. meghívását az ünnepélyes gyáravatóra Vásárosnaményba.
Swiss-Krono-14_press.jpg NEWS
Swiss-Krono-14_press.jpg NEWS
Avatóbeszédében Ines Kaindl, a SWISS KRONO GROUP igazgatótanácsának elnöke kihangsúlyozta, mennyire fontos a konszern fejlődése szempontjából a magyarországi telephely, mint a SWISS KRONO 1987-es, első külföldi beruházása. Különösen dicsérte a magyar kormány támogatását az engedélyezési eljárásban, amelynek köszönhetően az új üzemet kilenc hónap alatt fel lehetett építeni.
Swiss-Krono-182.jpg NEWS
Swiss-Krono-182.jpg NEWS
Avatóbeszédében Ines Kaindl, a SWISS KRONO GROUP igazgatótanácsának elnöke kihangsúlyozta, mennyire fontos a konszern fejlődése szempontjából a magyarországi telephely, mint a SWISS KRONO 1987-es, első külföldi beruházása. Különösen dicsérte a magyar kormány támogatását az engedélyezési eljárásban, amelynek köszönhetően az új üzemet kilenc hónap alatt fel lehetett építeni.
Swiss-Krono-16_press.jpg NEWS
Swiss-Krono-16_press.jpg NEWS
Dr. Szabó László külkereskedelmi és külgazdasági miniszterhelyettes rámutatott az olyan külföldi vállalatok, mint a SWISS KRONO GROUP beruházásainak jelentőségére a magyar gazdaságra nézve, és biztosította a vállalatot további támogatásáról úgy az engedélyezésekkel kapcsolatos bürokráciamentes hatósági együttműködés, mint az infrastruktúra kiépítése tekintetében.
Swiss-Krono-17_press.jpg NEWS
Swiss-Krono-17_press.jpg NEWS
Filep Sándor, Vásárosnamény polgármestere egy érzelmeket felkavaró beszédben szólt a SWISS KRONO GROUP magyar üzeme újraélesztésének nagy jelentőségéről a 9000-es lélekszámú város szempontjából. Rámutatott, hogy nem csak az ő, hanem városszerte sok család szívét is melegséggel tölti el az a tudat, hogy a SWISS KRONO Kft. kéményéből újra gőz száll az égbe.
Swiss-Krono-19_press.jpg NEWS
Swiss-Krono-19_press.jpg NEWS
A Szatmár Néptáncegyüttes az ünnepségnek otthont adó üzemcsarnokot magyaros temperamentummal töltötte be.
Swiss-Krono-184.jpg NEWS
Swiss-Krono-184.jpg NEWS
Ines Kaindl, a SWISS KRONO GROUP igazgatótanácsának elnöke átadta az ajándékba hozott pénzutalványt Filep Sándornak, Vásárosnamény polgármesterének.
Swiss-Krono-20_press.jpg NEWS
Swiss-Krono-20_press.jpg NEWS
Dr. Szabó László (balról a 2.) külkereskedelmi és külgazdasági miniszterhelyettes, Ines Kaindl, a SWISS KRONO GROUP igazgatótanácsának elnöke és Filep Sándor, Vásárosnamény polgármestere a vörös szalag átvágásával hivatalosan beindította a SWISS KRONO Kft. termelését.
Swiss-Krono-23_press.jpg NEWS
Swiss-Krono-23_press.jpg NEWS
A megnyitóünnepség után Dr. Szabó László (balról a 2.) külkereskedelmi és külgazdasági miniszterhelyettes, Filep Sándor, Vásárosnamény polgármestere, a SWISS KRONO igazgatótanácsa és vezetői Kázmér Szilárd (jobbról a 3.), a SWISS KRONO Kft. ügyvezető igazgatója vezetésével meglátogatták az üzemet.
Swiss-Krono-25_press.jpg NEWS
Swiss-Krono-25_press.jpg NEWS
Balról jobbra: Ines Kaindl, a SWISS KRONO GROUP igazgatótanácsának elnöke, Dr. Szabó László külkereskedelmi és külgazdasági miniszterhelyettes és Kázmér Szilárd, a SWISS KRONO Kft. ügyvezető igazgatója az OSB gyártócsarnokának látogatása közben.
Swiss-Krono-24_press.jpg NEWS
Swiss-Krono-24_press.jpg NEWS
Martin Brettenthaler (balról az 1.), a SWISS KRONO GROUP vezérigazgatója a vezérlőben magyarázza az OSB-termelés egyes lépéseit.
Swiss-Krono-26_press.jpg NEWS
Swiss-Krono-26_press.jpg NEWS
Számos bel- és külföldi média kísérte figyelemmel az ünnepélyes gyáravatást Vásárosnaményban.
Swiss-Krono-173.jpg NEWS
Swiss-Krono-173.jpg NEWS
A nedves időjárás ellenére is sokan voltak kíváncsiak a nyílt napra.
4616_pm.jpg NEWS
4616_pm.jpg NEWS
A gyár épülete új fényben csillog – elkészült a magyar SWISS KRONO üzem Vásárosnaményban.
4571_pm.jpg NEWS
4571_pm.jpg NEWS
Az energiaellátó berendezés és a szárító teljes gőzzel üzemel.
4636_pm.jpg NEWS
4636_pm.jpg NEWS
Egy formázó szalag teljes hosszában préselés előtt.
4655_pm.jpg NEWS
4655_pm.jpg NEWS
A csillagfordító szedi össze a készre préselt és a már méretre vágott OSB bright lapokat.
4631_pm.jpg NEWS
4631_pm.jpg NEWS
A készen becsomagolt SWISS KRONO OSB bright lapokat járműre rakják, majd a vevőhöz kiszállítják.
PM_SWISSKRONO_Eroeffnung-Review_final_HU.DOCX
PM_SWISSKRONO_Eroeffnung-Review_final_HU.DOCX




A SWISS KRONO Kft. Magyarország

Az 1988-ban alapított INTERSPAN Faipari Kft. – a mai SWISS KRONO Kft. Magyarország – székhelye Vásárosnaményban található. A magyar telephely a SWISS KRONO GROUP-hoz, a világ egyik vezető fafeldolgozó vállalatához tartozik. Az üzem eleinte bútorok és egyéb belső berendezési tárgyak készítésére használható natúr farostlemezek és rétegelt lemezek gyártására specializálta magát. A SWISS KRONO Kft. Magyarország SWISS KRONO OSB/3 bright típusú terméket gyárt. Az évi 300.000 köbméternyi OSB-lapok termelésével a SWISS KRONO Kft. Magyarország új, nemzetközileg is jelentős piacokat szolgál ki gyorsan és megbízhatóan. Az egyetlen magyar OSB-gyártónál 100 dolgozó készít fából, tehát természetes nyersanyagból és környezetbarát kötőanyagból igazoltan egészségre ártalmatlan, környezetbarát, ökologikus, modern fa munkaanyagokat. www.swisskrono.hu


Sajtókapcsolat
Seregi Barnabás
Tel: +36 45 571 105Mobil: +36 30 963 2220
E-Mail: barnabas.seregi@swisskrono.hu

SWISS KRONO Kft.
Ipar utca 1
H – 4800 Vásárosnamény
www.swisskrono.hu

további cikkek

az öt legújabb cikk

03.10.2017 Ökológiai építészet, egészséges lakóházak a SWISS KRONO OSB bright-al
16.01.2017 A fa legjava – SWISS KRONO GROUP a 2017-es építészeti kiállításon
20.10.2016 A SWISS KRONO magyarországi telephelyének megnyitója
30.06.2016 SWISS KRONO GROUP: Egy egységes márkanév alatti, fenntartható növekedéshez új vezető áll munkába
06.04.2016 A magyarországi SWISS KRONO Kft. a CONSTRUMA 2016, a CONSTRUCT Expo 2016 és a SEEBE 2016 szakkiállításon
­

Cookies facilitate the provision of our services. By using our services, you agree that we use cookies. For more information on privacy, please visit the following link Data protection statement